Az ESZOSZ-ügy

Imádunk mindent sötéten látni és koromfeketének hinni.

Pedig - ismereteim szerint - létezik több árnyalat is. A szürkének van biztosan 50, mint azt a sikerkönyv és az ebből készült - állítólag szörnyű - film címéből is tudhatunk.

A fenti megállapítás most éppen azért jutott eszembe, mert alkalmam volt elolvasni egy cikket a Népszava internetes oldalán. Ennek címe a következő: "Újabb segélykiáltás az ESZOSZ-károsultaktól". Az írás lényege, hogy a szerencsétlen, mélyszegénységben élő embereket kihasználva, EU-s pénzeket nyúlt le egy csúnya, mindenhájjal megkent szövetkezet.

A felvett dolgozók oktatásban részesültek

Imádjuk az ilyen sztorikat, imádunk felháborodni, elszörnyülködni. A napnál is világosabb, hogy ez a történet is igaz. Azonban egy picit utánajárva, kiderül, hogy ki itt valójában a csúnya és mindenhájjal megkent.

Az ESZOSZ-t magánemberek alapították. Céljuk valóban az volt, hogy több ezer rosszsorsú honfitársukon segítsenek. A projekt megvalósításához - értelemszerűen - pályáztak EU-s pénzért.

Munkaszerződésre várnak az ESZOSZ volt dolgozói

Magyarország Kormánya kormányhatározatban hagyta jóvá a „Komplex Térségfejlesztési Környezettudatos Munkáltatói Program a Hátrányos Helyzetű, Alulképzett Munkaerő Tömeges Foglalkoztatása Érdekében” című projekt megvalósítását, amely kiemelt projektnek minősült 2,54 milliárd forint önerővel, 53,5 %-os intenzitású EU támogatással. Ezt célozta meg az ESZOSZ. A pályázatban az ESZOSZ legfőbb vállalása az volt, hogy minimum 2 700 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a korábban együttműködési megállapodást kötött erdészetek illetékességi területén keletkező erdészeti melléktermék gyűjtésére, hasznosítására. Három nagy állami erdészet aláírt szándéknyilatkozatát csatolták a pályázat mellé, ezért (is) kapott a projekt zöldutat. A munka elindult. Az ESZOSZ megszervezte a felvételiket, képzéseket, munkaruhát, a brigádvezetők részére mobiltelefont biztosított stb., és kisebb területeken el is indult a munkavégzés. Minden szépen haladt egészen addig, míg ki nem derült, hogy a három nagy állami erdészet, amelyek a munkaterület meghatározó részét biztosították volna, visszaléptek. Pontosabban a vállalt területből 0,7%-ot, azaz 20 706 ha helyett cca. 150 ha-t bocsátottak a ESZOSZ rendelkezésre. Magától értetődik, hogy így képtelenség folytatni az elkezdett munkát. Az ESZOSZ vezetői gigászi harcot folytattak annak érdekében, hogy ezek az erdészetek mégis a hiteles szándéknyilatkozatuknak megfelelően járjanak el. Mint a kialakult helyzet is mutatja, ez sajnos nem volt elég.

Az egyik ESZOSZ munkafelvételen a sok közül

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az állami erdészetek ezzel nem csak a felvett 2 860 ember megélhetését vették el, hanem megközelítőleg a hozzátartozókkal számolva 10 000 ember egzisztenciális nyugalmát is. Ez a létszám már bőven megtöltene egy magyarországi kisvárost! Biztosan megvolt az oka...

Az sem éppen mellékes, amit még az isteni botrányszag miatt szeretnek elhallgatni, azaz hogy a projekt utófinanszírozású volt. Tehát az ESZOSZ-nak csak akkor került utalásra a pénz, miután az ESZOSZ már kifizetett mindent és nem előre, amivel le lehet lépni!

Boldogság, hiszen marad minden koromfekete, azonban nem mindegy milyen a gyerek fekvése!

Címkék: ESZOSZ
1
http://csvm.blogstar.hu/./pages/csvm/contents/blog/24058/pics/14532008873273196_800x600.jpg
ESZOSZ
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Sándor 2016-02-05 13:19:03
Azért nem kell hófehérré mosni az ESZOSZ-t. Nem árt például utánanézni az ugyancsak utólagos finanszírozású munkaruhák és telefonok - eszközök vásárlásának is. A munkaruháknál - sima alsó-felső, csizma, cipő 21-ezret számoltak fel, majdcsak dupla árat. A telefont is jóval drágábban, mint az akkori piaci ára. Másrészt amíg nincs konkrét szerződés, addig nem kell felvenni munkást. Az nem magyarázat, hogy megtartották az oktatásokat. Max. egy-két hetes oktatásért nem kell hónapokkal korábban felvenni embereket. De sok munkavállalót csak havonta hívtak be, lényegében a jelenléti ívet aláírni.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?