A görögök már gyűlölik a migra importőröket

2016.05.07.
CSVM

A negédes, baromiraveledvagyunksajnálunkésszeretünkésöleljmeg NGO-k (azaz, civil szervezetek) álságára kezdenek rájönni a migráns-kérdés kulcsállamában, Görögországban. Az elmúlt hetekben-napokban kemény, félreérthetetlen kormányzati nyilatkozatok küldték el a túróba a Soros pénzelte, Európa tönkretételében érdekelt migráns szponzorokat. Vajon elég lesz-e?

Görögország hadban áll.

Magával (belső társadalmi feszültségek, tüntetések, migráció) és a külső erőkkel (pénzügyi és nemzetközi, humanitáriusnak, emberi joginak mondott szervezetek) szemben.

A belügyet most hagyjuk, mert bár az is érint bennünket, azért inkább csak áttételesen.

A civil szervezetek álszent működése azonban nagyon bekavarhat Magyarországon is. Mert hiába a szép szavak, a mosolygós fiatal lányok, az odacsődített médiának készített beállított fotók, azért a helyzet és a szerepük egyáltalán nem tiszta.

Nem én mondom, hanem a görög külügyminiszter. Nikos Kotzias ugyanis az Idomeni helyzettel kapcsolatban az NGO-kat (nem-kormányzati, azaz civil szervezetek – a szerk.) tette felelőssé. A külügyminiszter szerint olyan nemzetközi szervezetek kapnak pénzt, melyek nem veszik figyelembe a kormány terveit, arra buzdítják a migránsokat, hogy a sátortáborban maradjanak és terveket készítenek nekik a határok átlépéséhez. „Görögországban az NGO-k kiváló munkát végeznek, sok embert mentettek meg. Vannak azonban néhányan, akik a migrációból üzletet csináltak” – nyilatkozta tegnap előtt.

Jól van, na, legyinthetnénk, hiszen ártatlan tekintetű jogász-szociológus-pszichologus-művész és még ki tudja kik eseti botlásáról van szó csupán.

Hát, nem!

Nincs egy hónapja (3 hete), hogy a görög állambiztonság egyre inkább tart attól, hogy újabb súlyos incidensek történhetnek Idomeninél. A rendőrség információi szerint az ún. „aktivisták” provokációja miatt nagyobb mértékű erőszakos fellépésére is sor kerülhet. Ennek egyik oka, hogy Athénból és Thesszalonikiből folyamatosan érkeznek görög provokátorok a táborba, akiknek már tapasztalata van az ilyen jellegű szervezett incidensekben.

Meg is szólalt a kormány, hiszen Dimitris Vitsas védelmi társminiszter kerekperec kijelentette, hogy nagyon nehéz feladat kideríteni, hogy melyek a valódi segélyszervezetek, és kik azok, akik az ideológiájukat követve a migránsokat veszélybe sodorják.

Mindenesetre – keményen tojva a nagy, európai pc követelményekre – a görög kormány egy törvénytervezetet akar a Parlament elé terjeszteni az NGO-k szigorúbb ellenőrzésére vonatkozóan. Ez mondjuk érthető, hiszen jelenleg Görögországban 176 NGO tevékenykedik.

Idomeniben meg feszült a hangulat, ismét összecsapások voltak migránsok csoportjai között. A rendőrség pedig újabb aktivistákat állított elő a táborban.

Hát tényleg: kik ezek a gyilkos migránssimogatók? 

Ezeket a cikkeket olvastad már?