Pedagógusok a liberálisok hálójában III. rész

A Hívatlanul Hálózat tagszervezete a Humán Platformnak. Szoros kapcsolatban állnak a TASZ-szal és a – Soros Alapítvány által létrehozott – Eötvös Károly Intézettel (ezt vezeti Majtényi László kiérdemesült adatvédelmi biztos). E két szervezet a Heti Válasz 2013-ban készült összeállítása szerint bevételeinek 74, illetve 57 százalékát Soros Györgytől kapta.

Meg is dolgoztak érte. 

MAJTÉNYI LÁSZLÓ, AZ ÖNMAGÁTÓL IS FÜGGETLEN FÜGGETLEN 

Résztvevői voltak a 2014 végén kezdődött tüntetéssorozatnak. Csatlakoztak a Szabad Oktatást és az Egymillióan az internetadó ellen (Gurmai Zita egykori szocialista parlamenti és EP képviselő fia, Gulyás Balázs által vezetett) Facebook-csoportok által közösen szervezett „Nincs hova hátrálnunk” – című tüntetéséhez, amely végül a rendőrökkel való dulakodásba torkollt. 2015. március 15-én együtt tüntettek a Szolidaritás mozgalommal.

A Gurmai-gyerek végül mégsem vált be néptribunként, bár édesanyja és elvbarátai minden – vagy még annál is több – támogatást megadtak és megszereztek neki. Bár kissé furcsa, hogy komoly pártpolitikai háttérrel veselkedik valaki a civil mozgalom élére állni, de a mai világban akár minden lehetséges is lehetne… 

GULYÁS BALÁZS, A GURMAI-GYEREK, ÉPPEN SZÉKHÁZAT OSTROMOL...

Az viszont biztos, hogy a Hívatlanul Hálózat mindenben igyekszik kenyéradó gazdája kedvére tenni, hiszen a menekültbarát megmozdulások a bevándorlás tömegessé válásától jellemzik a csoportot. Hogy mást ne mondjunk: aktívan részt vettek a kormány „menekültellenességet szító” plakátjainak megrongálásában.

A behálózott pedagógusoknak azért e ponton érdemes elgondolkodnia: „hívatlanéknak” vagy a kormány lett végül igaza migráns-ügyben? (Segítségül: Köln).

És akkor jöjjön a hab a tortára. A nagy – és legalább ennyire vitatott – múltú, most hirtelen nagyon aktív: PDSZ. Nem csak, hogy felbukkantak a tüntetésszagra, hanem rögvest át is akarják venni a kezdeményező szerepet. Olyannyira, hogy pénzt is rittyentettek arra, hogy az „értekezletre” vidékről jövők utazási költségeit megtérítik. Hogy mennyire nem légből kapott az ajánlat azt az is jelzi, hogy maga Komjáthy Anna, a PDSZ Budapesti Választmányának ügyvivője jegyzi a felhívást. 

KOMJÁTHY ANNA, A FIZETŐ SZERVEZŐ (forrás fb)

 

Komjáthy korábban azon értelmiségiek között volt, akik a 2008-as szociális népszavazás előtt aláírták a „független háziorvosok” vizitdíjat támogatók nyílt levelét Gyurcsány mellett. Komjáthy lelkes szignáló, mert aláírta a FEKETE ORSZÁG szolidaritási mozgalom felhívását is, mely keretében fekete szalaggal tiltakoztak az egészségügy állapota miatt. Na, mit gondolnak, ki szervezte az akciót? Naná, hogy a Hívatlanul, de hogy Soros Gyuri biztos lehessen a dolgában, az eseményük meghívójában a Krétakör ominózus száma szerepel. De Komjáthy Anna nemcsak a PDSZ Budapesti Választmányának ügyvivője: hála az istennek tagja még a Hálózat a Tanszabadságért egyesületnek is.

No, kedves Olvasóim, az elmúlt 3 napban bemutattam a pedagógus aláírásgyűjtés „civiljeit”. Már csak egy kérdés maradt: ha a civilek ennyire „civilek”, akkor minek kellenek ide pártok?

Kell egy Soros-párt, oszt’ jó napot! 

(vége)

Pedagógusok a liberálisok hálójában II. rész

Mára „Országos tantestületi értekezletre” hívott a PDSZ, a Hívatlanul Hálózat és a Human Platform, ahol tantestületek és civil szervezetek képviselői folytatnak megbeszélést. Tegnap a Human Platform hátterét vettük górcső alá. A szervezők utaztatást is vállalnak, a vidékről jövők számára az utazási költségeket megtérítik. Február 3-ára pedig tüntetést is szerveznek az oktatás helyzete miatt. A háttérből valószínűleg az egykori SZDSZ-es értelmiség, a HAHA és Gulyás Balázs, az MSZP-s Gurmai Zita fia mozgatják a szálakat. II. rész 

Az Oktatói Hálózat is tagszervezete a Humán Platformnak. Tagjai között megtaláljuk a cionista világmozgalom tagját – egyben Lukács György tanítványát Heller Ágnest, vagy Gyurcsány Ferenc kedvenc szociológusát, Ferge Zsuzsát, nemkülönben a42 milliósBraun Róbertet, aki MSZP-s színekben indult képviselőjelöltként. De itt van a melegségét büszkén vállaló MSZP-tanácsadó, Lakner Zoltán, a komoly politikai kurflit maga mögött tudó, Tordai Bence, aki most éppen a PM szóvivője. És itt – hol másutt? – van maga Tóth Csaba is, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, aki 2004-ben és 2006-ban részt vett az SZDSZ kampányainak irányításában, és Lattmann Tamás jogászt, a „rendszerbontó népszavazás” egyik kezdeményezőjét. Ugye milyen „civil” bagázs?

LUKÁCS GYÖRGY ÉS A CIONIZMUS HÍVE

Mindenesetre többször bírálták az oktatáspolitikai átalakításokat, elsősorban a hallgatói szerződéseket.

(Apró, tényleg zárójeles, kérdés: amikor a szívüknek és elveiknek kedves – Gyurcsány-Bajnai – kormányok voltak hatalmon, akkor minden annyira rendben volt? Akkor hol tetszettek lenni a „civil kurázsikkal”? Csak nem állami állásokban, vagy szponzorációban?)

Akkoriban nem, 2012 februárjában viszont írogattak Brüsszelnek, hiszen az Oktatói Hálózat is egyike volt azon szervezetnek, melyek levélben fordultak az az Európai Unió oktatásért felelős biztosához, hogy tekintse át „a magyar oktatási rendszer átalakításával kapcsolatos problémákat”. 2014 szeptemberében pedig magának Barózó Józsinak, azaz José Manuel Barrosónak írtak nyílt levet a magyar felsőoktatás helyzetéről.

LAKNER ZOLTÁN, AZ MSZP-S SZÉPFIÚ

De szerencsére oktatásmentő harcukban nincsenek egyedül, hiszen a Hálózat a Tanszabadságért is tagszervezete a Humán Platformnak. A 21 alapító között ott van a PDSZ, Trencsényi László, az ELTE egyetemi docense, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke, Dávid János szociológus, a Millából kivált az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület ügyvivője, Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke (az szdsz-es oktatási liberálbuldózer, Horn Gábor testvére, az AKG igazgatója). A szervezet tagjai között van Braun Róbert (nocsak), Ferge Zsuzsa (nocsak), György Péter, Heller Ágnes (nocsak), Vásárhelyi Mária (naná! Oktatói Hálózat), valamint Magyar Bálint (ki gondolta volna?) és Tamás Gáspár Miklós (már csak ő hiányzott).

Megalakulásuktól fogva folyamatosan kritizálták a kormány oktatáspolitikáját. (Valószínűleg ezért alakultak meg.) 2012 decemberében oktatáspolitikai együttműködési megállapodást írtak alá a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 Választói Mozgalommal. Az eseményen részt vett Bajnai Gordon mellett Juhász Péter is. Csak a függetlenség a civilség jegyében, persze.

A bevándorláspárti Történelemtanárok Egylete gyakran kritizálja a kormány oktatáspolitikai lépéseit, de más politikai kérdésekben is kormányellenes álláspontot foglaltak el, mint például az Alaptörvény ügye. Szervezetileg vettek részt a 2014 végi tüntetéseken, míg 2015. október 3-4-ére Menekültek Magyarországon címmel szerveztek konferenciát, amelyen még állásfoglalást is kiadtak. A Iványi Gábor, Lattmann Tamás, Vekerdy Tamás (HAT). Úgy vélekedtek, „egyértelművé kell tenni: a menekültek is emberek, nem dehumanizálhatók!”. Feladatuknak tekintik, hogy felélesszék „a nyitott kíváncsiságot más kultúrák (és képviselőik) iránt” és a „segítés gesztusát” a diákokban.

Ha kérnek belőlük, ha nem…

A záró részben, holnap, megtudjuk, hogy vajon Gurmai Zitának van-e köze a mostani aláírás gyűjtögetéshez…

GURMAI ZITA, A FRONTHARCOS ANYUKA

(folytatjuk)

 

Ezeket a cikkeket olvastad már?