Bebőröz

A viszkis tapló

Leárazás

INÁba szállt

Gulyáskrém

Offsorok közt

Bíró bírónak barátja, és ezzel minden lepacsizva?

2017.11.10.
CSVM

Az igazságszolgáltatás legfelsőbb szerve, a Kúria, a jelek szerint komoly kihívás elé néz. Blogunkban már három részben foglalkoztunk Szűcs Andrea ügyvédnő praktikáival és feledékenységével, amit az Őze Attila elleni arcpirító sztoriban bevetett. Azóta a dolog szintet lépett, mert hiába fogadta el a másodfok Őze érvelését és állapította meg az élettársi kapcsolatot a a csak látszólag szövevényes – amúgy nyílegyenes – ügyben és határozott karmozdulattal dobta vissza első fokra megismételt eljárás céljából, úgy tűnik, hogy – szemben a vélekedéssel – lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. 

Ugyanis az elsőfokú bíróságon ismét ugyanaz a dr. Miszbrandtner Erika jár el a megismételt eljárásban, aki a másodfok szerint is kirívóan egyoldalúan, a tények figyelembe vétele nélkül hozta meg korábbi első fokú ítéletét. Hogy megint dr. Szűcs kavarta-e kártyákat ilyen jól, vagy ennyire bíznak a bírák kollegáik önvizsgáló képességében, az – még – nem derült ki, de a jelek valami egészen új, és minden elképzelhetőnél durvább összefonódásra mutatnak.

Amiben – sajnos – lehet, hogy a Darák Péter vezette Kúria is bemocskolódik, köszönhetően a lepcses női nyelvnek, az ügyben Reginaként nevezett hölgy bugyuta csacsogásának. 

Azért egy pillanatra még álljunk meg dr. Miszbrandtner Erikánál. Egy ilyen másodfokú döntés – sz.rul dolgoztál, javítsd a hibádat, kapsz még egy esélyt – komoly feddés az első fokon eljáró bírónak, aki – normális esetben – aprólékosan, a kifogásolt részeket alaposan mérlegelve és tanulmányozva jár el újból. Na, de nem dr. Miszbrandtner! Ő ugyanis a visszakézből tovább dobta a Kúriára (mindjárt kiderül, hogy mitől is ilyen magabiztosan), ráadásul nagy ívben letojta a másodfokon eljáró kollegája döntését. 

Miért is? 

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú rész- és közbenső ítéletével a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét megváltoztatta, és megállapította – dr. Szűcs szelektív memóriája ellenére – Attila és Regina közötti élettársi kapcsolatot 2001. október 1. és 2008. április 4. napja között.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat tévesen értékelte, ebből pedig hibás következtetést vont le mind az élettársi kapcsolat hiányára való következtetésével, mind pedig azzal, hogy az alperes kártérítésre irányuló viszontkeresetének helyt adott.

De dr. Miszbrandtner nem törődött ebbe bele és olyat tett, amivel a leghalvérűbb emberekben is felmegy a pumpa. Konkrétan szembe köpte a Fővárosi Ítélőtábla bíráját, hiszen az elsőfokú bíróság újbóli  végzésében az alperes javára ismételten teljes személyes költségmentességet engedélyezett, noha ezt a Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú eljárásban azzal vonta meg alperestől perindításig visszamenőleg, hogy már a perindításkor sem álltak fenn alperes oldalán a teljes személyes költségmentesség feltételei. Attila helyzete ebben az esetben reménytelennek tűnik, ugyanis az elsőfokú bíróság teljes személyes költségmentességet engedélyező végzésével szemben a polgári eljárásjog szabályai szerint nincs helye fellebbezésnek.

És Regina elkezdett csacsogni.

Azért az jó dolog, ha az embernek – véletlenül – olyan ismerősei vannak, akik közös társaságba keverednek egy-egy cikk alanyával, így első kézből értesülhetnek egyes szereplők gondolkodásáról. Így derült fény arra, hogy

Regina és egypetéjű ikertestvére (aki már a budai villa 1/1-es tulajdonosának tartja magát...) közös  baráti körben hihetetlen magabiztossággal fejtegette az őt faggatóknak és érte aggódóknak, hogy tuti megnyeri a pert Attila ellen, övé lesz a kecó, egy fillért nem kell fizetnie, és páros kézzel satírozza ki volt élettársát a több száz milliót érő ingatlan fellelhető dokumentumairól, mert az első fokon eljáró bírónőnek (dr. Miszbrandtner Erika) a legjobb barátnője a Kúrián eljáró bírónő, dr. Kósa Zsuzsanna.

Hát ezért mertek bátran panasszal élni a másodfokú ítélet ellen, mert tudták, ha másodfokon vesztenek, akkor a Kúrián ki van kövezve az útjuk – legalábbis Regina állítása szerint.

Regina pechére az egykori közös barátok nem szelektálnak, így Attilával sem szakították meg a kapcsolatot és elmesélték neki (is) az elhangzottakat. Ő meg – bár a dr. Szűcs, Regina és dr. Miszbrandtner etikai Bermuda-háromszög ezt bőszen szeretné elhitetni – nem hülye, és a meglévő információk birtokában az elsőfokú bíróság eljáró bírájával (dr. Miszbrandtner) szemben elfogultsági kifogást terjesztett elő, amelyet a Fővárosi Törvényszék ennek elbírálására kijelölt bírója elutasított.

Így maradt a barátnői vonal – dr. Miszbrandtner, dr. Szűcs és dr. Kósa – és Regina magabiztossága.

A magamfajta igazságszerető és a jó ízlésre kényes blogger, meg reménykedik, hogy

valakinek csak feltűnik ez a tekintetes Kúrián, és a legfőbb igazságszolgáltatási Hivatal tekintélye, presztízse, csak fontosabb lesz két bíró – meg egy ügyvéd – nő „uncili-smuncili,, de szép rúzsod van” csókosságánál. Ha meg nem, akkor felejtsük el, hogy a Darák-féle Kúria IGAZSÁGOT fog szolgáltatni valaha is.

De ezt még feltételezni sem merjük, mert elképzelni nem tudjuk, hogy a szakmai útjára – joggal – kényes és büszke dr. Kósa Zsuzsanna nem teszi kockára elfogulatlanságát egy ilyen piszlicsáré – de annál aljasabb – női praktika miatt. 

Bírósági furcsaságok

2017.01.04.
CSVM

Az előző részekben bemutattuk a szereplőket, az ügyet magát, valamint azokat a tanúvallomásokat, amelyek az első fokú tárgyaláson egybehangzóan állították a vitatott időszakban Regina és Attila egymáshoz való viszonyát, azaz, hogy élettársak voltak. Dokumentumokat idéztünk arra nézvést, hogy ezt az állapot Regina védője is elismerte korábban, hogy most ügyfele érdekében hirtelen jött memória zavarral hangoztassa: a korábban általa is elismert élettárs nem is volt az, csak egy építési vállalkozó… Igaz, ez sem állja meg a helyét. Befejező részünk arra mutat rá: mekkora a tétje a január 5-i tárgyalásnak. III.rész

Dr. Szűcs Andrea „nem emlékszik”

2017.01.03.
CSVM

Az első részben bemutattuk a szereplőket, az ügyet magát, valamint azokat a tanúvallomásokat, amelyek az első fokú tárgyaláson egybehangzóan állították a vitatott időszakban Regina és Attila egymáshoz való viszonyát, azaz, hogy élettársak voltak. Most arra mutatunk példát, hogy a még oly jó memóriájú sztárügyvédnek is keletkezhet memóriazavara, ha ügyfele érdekei éppen úgy kívánják… (bár tény, hogy az ügyfele érdekeivel ellentétesen nem is nyilatkozhat, ellenkező esetben etikai eljárás indul ellene, ez azonban nem jelenti azt, hogy hazudhat a tárgyaláson). II.rész 

Kisemmiznek, ha elvakít a szerelem

Konkrét ügyekkel az ember csínján bánik még ezen a dokumentumokkal vastagon alátámasztott blogon is, de a precedens értékű – nagyon sokak számára tanulságos és figyelem felhívó – ügyek mellett nem mehetünk el, ha már beléjük akadtunk. Többszáz embert érinthet az az „élettársi közös vagyon megosztása” témakörben folyamatban lévő per, amelynek nagyon kacifántos – hogy úgy ne mondjuk, igazságtalan – eredménye is születhet a január 5-i másodfokú tárgyaláson. Cikksorozatunkban az ügyvédi pálfordulásra, az egybehangzó(!) tanúvallomások totális figyelmen kívül hagyására, a jóhiszeműség fogalmának elfelejtésére, a harácsolásra mind-mind találnak példát. I.rész

Nyert a Mol: eladó a horvát leány? - FRISSÍTVE

2016.12.25.
CSVM

Régi ügy ez. 2013-ban 5 részben igyekeztünk bemutatni, hogy mi is állhat valójában az úgynevezett Hernádi-ügy hátterében. A minapi hír megértéséhez talán érdemes feleleveníteni ezeket. ITT, aztán ITT, meg pláne ITT, EZT ki nem felejtve, s végül ITT. Volt itt minden – sajtóban és bíróságon egyaránt. A MOL elnök-vezérigazgatója körözési listán (majd levették onnan, majd visszakerült, aztán pár hete végleg levették), a horvátok belháborúja a saját alkotmánybíróságukkal 2015 nyarán, aztán egy (két) választás a déli szomszédnál, majd a minapi hír arról, hogy a MOL nyert, a horvátok meg visszavásárolnának.

Címkék: Hernádi Zsolt, MOL

Bírói furcsaságok sorozata

2016.10.15.
CSVM

A második részben kitértünk arra, hogy a boncolási jegyzőkönyv és a felkért orvosi szakértők meglátásai cáfolják az első fokú ítéletet. Sorozatunk befejező részében a tárgyalás ellentmondásos, érdekes kulissza titkait ismerhetjük meg, és keressük az ítélet motivációit is. III. rész 

Hallgatva az ügyvédet egyre inkább megfogalmazódik a kérdés: a bírónőnek mi volt a koncepciója? Ezt nem tudni, az viszont tény, hogy ebben az esetben nagyon keményen lépett föl. Nem kevesebb, mint 19 bizonyítási indítványt utasított el. Ne kerteljünk: a védelem összes indítványát. Mindent. Pedig Sándor doktor nem nyeretlen kétévesként ment a tárgyalásra: „négy napig „masszíroztuk” a szakértőket, nagyon komoly szakemberek készítettek fel nagyon alaposan, logikailag is föl volt építve a stratégia, és az lett a vége – de a tárgyalási jegyzőkönyvben is benne van (!) –, hogy igen,  lehetséges másik halálok, ennek igazolására vagy kizárására a meglévő leletek alapján szakértői vizsgálat még elvégezhető”.

Fotó: Blikk

A boncolási jegyzőkönyv cáfolja az ítéletet

2016.10.14.
CSVM

Az első részben jeleztük, hogy egy nagyon kemény bírósági ítéletet mennyiben befolyásolhat a szenzációhajhász sajtó címadása, amelyet ellenőrizetlen információk alapján tett. Olyan szavakat emeltek címlapra, amelyeket semmi sem bizonyított, indokolt, de vélhetőleg nagy hatással volt a tárgyalás kimenetelére. Egy szempontot biztosan nem vettek figyelembe: a hosszú várakozás után gyermekáldással megajándékozott, majd betegen világra jött gyermeküket elveszítő szülők érzelmeit, véleményét. II. rész 

Dr. Sándor Csaba hatalmas paksamétával érkezik a randevúra, de kínosan ügyel arra, hogy csak olyan dokumentumokat mutasson meg, amelyekkel nem sért sem orvosi, sem ügyvédi titkot. Közben érdekességeket mesél, mint például azt, hogy „az alapvető emberi jogok biztosának volt egy vizsgálata rögtön pár nappal az eset után, aminek a nyitómondata az, hogy sajtóból értesültem, hogy agyonéheztették a gyereküket”.

Fotó: MTI

Szalagcím és a bíróság

2016.10.13.
CSVM

Címek a sajtóból: Fényevő-tragédia: 20 évet kértek a halálra éheztetett csecsemő szüleire (Blikk), az indexen: Magas falak mögé zárva halt meg Agárdon a másfél éves fiú, vagy Luxusvillában halt éhen a másfél éves kisfiú, vagy Vádat emeltek a gyereküket fénnyel etető szülők ellen. A hirado.hu címe: 15 évet kaptak a „fényevő” szülők. 168 óra: Újrakezdik a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyének tárgyalását. I. rész 

Sehol egy kérdőjel, sehol egy kis tamáskodás. Pedig. Pedig a sajtó felelőssége abban is rejlik, hogy a klikkvadász, vagy éppenséggel áruspéldányt eladni szándékozó címek igazságtartalmát azért leellenőrzi. Nem tette. És emiatt egy nagyon csúnya ítéletbe hajszolta a bíróságot. Mert a tények ismeretében másképp nem születhetett ez az ítélet: egy utolsó ügyét tárgyaló bírónő megfelelési kényszere a vélt-valós társadalmi és média elvárásoknak. 

Persányi az úthenger – nem megmondtuk?

2016.09.16.
CSVM

És akkor most hátradőlünk, kérünk egy kávét, ide másoljuk az index tegnapi cikkét és fejünket a falba verjük. Merthogy mi előre szóltunk, pontosan ezt jósultuk! Most mi lesz ebből? 

Íme az index cikke, Persányi feltöretné a Hősök tere díszburkolatát címmel.

Azzal kezdte munkáját Persányi Miklós (volt SZDSZ-es környezetvédelmi miniszter, jelenleg állatkerti igazgató és a Liget projekt tájépítésért felelős, nemrég kinevezett miniszteri biztosa), hogy újraszámolta a zöldfelületi adatokat a Városliget átalakítási terveiben. Az jött ki neki, hogy néhány százalékkal kevesebb lesz a burkolt felület, viszont növekedni fog a zöldfelület az átalakítás után, tudtuk meg a miniszteri biztos bemutatkozó tájékoztatóján.

Botrány az EUROP-MED körül - 2. rész

2016.09.12.
CSVM

Nagy a zűr a budaörsi egészségügyben, a feladatokat korábban ellátó, EUROP-MED Kft.-n belüli belviszályok, a cégvezetők közötti vádaskodás és zűrös pénzügyi manőverek miatt a képviselőtestület hosszas halogatás után a céggel kötött szerződés felmondásáról döntött. A hajdani SZDSZ-hez köthető egészségügyi szolgáltató cég helyére érkező JUMP CONSULTING Kft-ről időközben kiderült, közel állhat a polgármesterhez, mivel korábbi élettársának nevelt fia vezető beosztásban dolgozik a cégnél.

Címkék: EUROP-MED